Tizenhét éve foglalkozom playback színházzal, ahol a rögtönzés kreatív terében kapcsolódunk a közönséghez, egymáshoz és ön-Mag-unkhoz. Gyakran érezzük belülről vagy akár "kívülről" nézőként kapcsolódva a színpadon kibomló "játékhoz", hogy valami racionalitáson túli, rendező nélküli rendezettség születik. A színészek szinte forgatóköny "szagúan" kapcsolódnak egymáshoz, a zene pont akkor és pont úgy öleli körül a történéseket, hogy már-már felvetődik a gyanú, mindezt biztosan előre megírták, megbeszélték. Nem vitatom, lehet, hogy valahol ezt előre megírták, de az nem ebben a három dimenziós "valóságban" történhetett. Mégis mi lehet ennek a magyarázata? Az eddigi tapasztalatom alapján úgy érzem, hogy a lényegi mozgatója ennek a jelenségnek túl van a szóbeliség határain, de néhány teremtő körülmény azért megragadható.
Az első - a társulat tagjai közötti tudatosan épített emberi, bizalmi kapcsolat, összehangolódás.
A második- a playback színházi műfaj, a rögtönzéshez formát adó technikáinak kitalálása, gyakorlása, testreszabása, a próbákon elvégzett munka.
A harmadik - az előadásokon a játékmester által képviselt "híd" szerep, ami megteremti az empatikus, figyelmes, egymásra hangolt légkört a közönség és a társulat tagjai között.
A negyedik - a legnehezebben magyarázható, de talán a leglényegesebb az "üres edény" típusú jelenlét. Ebben az állapotban elfogadom és megadom magam annak ami van. Ahelyett, hogy próbálom kitalálni, mi fog vajon történni a színpadon, hogyan tudok kapcsolódni a másikhoz?!... Látom, hallom, érzem a történéseket és ahogy belépek a színpadra kapcsolódom az ott működő energiákhoz, intuitív módon engedem, hogy mindezek hatására és a mesélő impulzusai mentén reagáljak, kapcsolódjak a többiekhez és a szerepemhez. Ennek az állapotnak a megteremtését kívülről támogathatjuk, de tapasztalatom szerint ebben az egyéni önismereti munka, az önátadás és önfeledtség képessége adja a lényegi "energiát".
Ha szeretnéd mindezt átélni az Áttűnések Improvizációs Színház 2021. szeptember 29-én újra színpadra lép! Egy kis képi ízelítő: https://www.youtube.com/watch?v=Lr-GUPAgMOE és még több részlet itt található https://fb.me/e/1w55KvM3f