Címlapsztori: Lélekjelenlétét megőrizte a "határzónában"! Hogy csinálta?
Három éve történt, Bodor Géza színész barátommal, kollégámmal tartottunk egy "határzóna műhelyt", ahol improvizációs színészek és érdeklődők mártózhattak meg, egy szimulációs térként berendezett színpadon, a "nemtudás" sokszor diszkomfortos helyzeteiben. Mindezt azóta készségfejlesztő tréninggé érleltük, miközben a "pandémiás nemtudás" élethelyzet ittlétével ez a téma különös aktualitást nyert.
Botcsinálta filozófusként a mottóm ehhez a témához a "nem gondolkodom, tehát jelen vagyok" tétel, ami nem kicsit, szembe megy a descartes-i megközelítéssel.
De, miről is van szó, hogyan fejleszthetünk valamit, ami a "nemtudás" állapotához köthető? Három forrásélményből táplálkozik érdeklődésem a terület iránt: az első, aktív playback improvizációs színészi, játékmesteri tevékenységem; a második, a tréningek, ahol színészekkel rögtönzött helyzetekben segítjük a személyes hatékonyság fejlődését; a harmadik, egy olvasmányélmény, Steven D' Souza és Diana Renner "A nemtudás" című könyve.
Szerintem sokunknak volt már percekig, órákig esetleg napokig tartó olyan élménye, ahol valójában nem tudtuk, hogy mitévők legyünk. Ez a nemtudás állapot sokszor társul frusztrációval, tagadással, elfojtással, pótcselekvésekkel, akár "pánikkal" és minél hosszabb ideig tart, annál nagyobb a kontrollvesztettség érzete. Az, amikor belekerülünk ebbe a létélmenybe, a "határzóna". A "karanténos" jelenünk különösen provokálja ezt az állapotot. Itt elfogynak a támpontok, részben vagy egészben elveszítjük a szabadságérzetünket, a racionálisnak tűnő lehetőségek drámaian korlátozódnak, a tervezhetőség, a bejósolhatóság érzete megszűnik. Mindez nem egyenlő a lélektani krízis jelenségével, de könnyen átcsaphat abba, ha traumatikus hatás sodor a "nemtudás" terébe.
Munkahelyi környezetben, vezetők esetében a "határzóna" helyzetek különösen nagy próbatételek, mert sokan, akár tudattalanul is, a vezetői "mindent tudó" szereppel összeegyeztethetetlennek élik meg ezt az állapotot. Ebből aztán eredhet kisiklott, félrevezető vezetői kommunikáció, improduktív döntések, látszattevékenységek és hasonlók, a magas stresszterhelésről nem is beszélve. Mindez egy idő után sokkal jobban erodálja a vezető tekintélyét, mint a "nemtudás" felvállalása. Sőt ez utóbbi meglepően tudja katalizálni a kreatív energiákat. Ezzel kapcsolatban az említett könyv izgalmas történeteket mutat be.
Fejlesztési megközelítésünkben a résztvevők különféle komfortzónán kívüli és "nemtudás" helyzetekbe kerülnek. A dinamikához és tematikához igazodva, időnként megállunk, kognitív és érzelmi feldolgozással, ismeretek átadásával segítjük a fejlődést. A tréning egy meghatározó szimbolikus tere egy "színpad", ami specifikus berendezésével támogatja a gyakorlást. Ahogy korábbi bejegyzésemben, a "spontaneitás tudatosságában", írtam egy bizonyos tudatállapotban a nem fogalmi tudatossággal visszanyerhetjük cselekvőképességünket. A nemtudásban így egyfajta paradoxonként megszülethet a tudatos jelenlét, ami sablonoktól mentes cselekvőképességgel jutalmazza a "bátrakat".
Összességében a tréningeken a fentiekben leírt lelki folyamatot segítjük megtapasztalni, tudatosítani és felismertetni azt, hogy nyerővé lehet tenni ezt a látszólag vesztes helyzetet!
Ja, igen, az a valaki a címlapsztoriban tuti így csinálta!